Kezdem egyre színesebben látni a világot.

Gyógyszert váltott a doktor úr, és néhány órára teljesen kitisztultam. Mosolyogva néztem a rólam vezetett kartonokat, ezt a furcsa elmebetegséget, ahogy meserajzolónak képzelem magam. Jött a doktor úr, és kérdeztem, hogy nehéz-e velem, amikor teljesen el vagyok borulva. Csak mosolygott, hogy az én esetem egy könnyű kór...aztán intett, hogy menjek, mutat néhány igazán súlyos esetet.
Hát gyerekek, hogy én miket láttam.....volt ott egy kicsi ember, állandóan egy lasztával dekázott, és közben erős küldetéstudat alatt szidott mindenkit, egy másik sikítozva zsidózott és közben színházasdit próbált játszani, aztán volt ott egy jelentéktelen kis ember, aki mindenkit feljelentett....és amúgy meg úgy nézett ki, hogy ez az egész őrület cseppfertőzéssel terjed, mert marha sok betegnek volt habos a szája abban a kórteremben.
Kár, hogy már nem divat a sokkoló. Mert nekem elég a pirula...de ezeknek.....

Nagyon okosakat mondok itt.

Nem lett igazam, második képregényem megjelent a Szivárványban, az utolsó oldalon, műnyomóra nyomva, jó színekkel....pöpecen.

Sajna úgy néz ki, hogy ezek az oldalak nem lesznek darált, tisztított, fehérített fára kinyomtatva, csupán a lap honlapján lesz elérhető....ott is szöveg nélkül, kreatív rejtvény formájában.
Sajnálom, jó lett volna látni nyomtatásban.

Sajnos nyomtatásban nagyon megdöglöttek a színei, de ez elsősorban a papír hibája. Kétoldalas a Dörmögőbe, ahol intenzíven beindult az ismeretterjesztés. Mert hogy a nap bazi nagy, ugye...!